A
takarítás is kipipálva, tegnap magamra öltöttem az otthonkát és a
szükséges tisztasági felszereléssel végig viharzottam a lakáson, még az
eldugottabb részeken is.

Én
nem tom’ mi bajom lehet, de időnként ellenállhatatlan vágy fog el ilyen
jellegű tevékenységek iránt, de azért általában tudok uralkodni
magamon, így eredményesen sikerül leküzdöm ezt a kényszeres érzést. 🙂

No egyenlőre pááá

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

A tegnapi napom igen ráérősnek ígérkezett, a folytatás mégis másképp alakult.

Nem
volt mese be kellett cipelni a virágokat még a combosabb fagyok előtt,
a hibiszkusszal nem is volt sok problem, bár átkoztam magam, hogy
mijaszaharnak kellett olyan átmérőjű agyagedénybe átültetnem mint egy
több100 éves tölgyfa törzse…:s

Érdekes lekivilágú növényke a szentem, míg a lakásban félettem óvtam semmi pénzért nem volt hajlandó virágot bontani.

Most,
hogy kikerült tavasszal  a szélsőséges időjárással megáldott
teraszunkra, hát növesztett annyi bimbót majd virágot, hogy komolyan
elámultam.

Most
persze a fűtés áldásos hatására gondolom úgy fognak lepotyogni a
bimbócskák mint az érett gesztenyék. Főként, hogy csak a kandalló mellé
tudtam begyömöszölni ezzel a bazi nagy cseréppel. 😀

Bizonyára
jobb helyet érdemelne, de már így is örülhet, hogy nem a szeméttelepen
végzte, ugyanis kezdődő bizonytalanságom leplezendő, kikértem apcim
véleményét, hogy szte hova kéne tenni…erre ő nemes eccerűséggel’
visszakérdezett, hogy őszintén kíváncsi vagyok-e a véleményére, mert
aszerint a kukába…

Ekkor  éreztem rá, hogy eléggé magamra maradtam a problémámmal és hát így oldottam meg. 🙂

Apci egyébként sem a növények jóbarátja, hozzáértéséről már nem is teszek említést.

Illetve azért mégis csak megér egy gondolatmenetnyit. 🙂

Anno
a selyemakácom pályafutását sikerült derékba törnie szinte szó szerint,
történt, hogy 3 évig küzdöttem szegénykém életben tartásával, első két
évben a fagyok áldozatává vált, majd a következő évben mikor már a
fagyok nem tudták ledönteni, tőből lerágta a kutya. :s

De
a nagy túlélő ennek dacára végre elérte a 4. évben a majdnem 120
centit. 😀 Naponta mentem ki hozzá és gyönyörködtem a látványban,
ápoltam a megtépázott lelkét. 🙂

Egy
szép napon apcira rátört a ‘dekénetennemvalamitaházkörül’ érzés és
elgondolását tettekre váltotta…bár inkább üldögélt volna egy csendes
sarokban míg elmúlik a kényszer… 

Nos
az én apcim felfegyverkezve megkezdte a kertrendezést. Kis idő
elteltével büszkén és elégedetten ráncigált ki a kertbe, hogy közösen
csodálhassuk meg munkája gyümölcsét. És én eleinte valóban elismerően 
pásztáztam végig a kertünkön -aztán megpillantottam a térdmagasságig
visszametszett selyemakácomat. Ekkor átsuhant az agyamon a gondolat,
hogy a saját metszőollójával teszem egy életre harcképtelenné.

Persze később lecsillapodtak a kedélyek, de azóta nem önnállósíthatja magát a kertben a fűnyírás kivételével. 

Asse’ erőssége igazán, de már elég jól halad, miután vasároltunk egy benyás fűnyírót.

Az elektromosnak folyamatosan sikerült elnyírnia a zsinórját, alkalmanként akár többször is. 🙂

Mikor hirtelen elszállt az áram, már tudtuk, hogy na most sikerült. 😀

Arról
nem is beszélve, hogy azon kérdésemre, hogy ide volt ültetve egy virág,
mi lett vele? Az ártatlan pillantásokkal  teli válasza: -Nem tudom, nem
láttam… 

A kaktuszok lecipelése már kényelmetlenebb feladat volt, tekintve, hogy mindenhol és bárhol szúrnak. 🙂

Egy
vérvételnél azért lényegesen megnyugtatóbb élmény volt, mivel ott ugye
előre lehet sejteni, hogy no most aztán jól megdöfnek…itt meg már
csak arra eszmél az ember jánya több ízben is,
hogy…”arohadtéletbedemegszúrt!”

No de megéri a véráldozatot mert igen meghálálja 🙂 :

Jövő
őszöm megnehezítendő, egy rakás leander hajtást is gyökereztetek,
jelentem kellő sikerrel, kivétel nélkül megeredtek.  (a zöldujjú vénuszka)

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

Azt látom ma nagyon laza és meglehetősen ráérős napra virradtam.

Semmihez még annyi kedvem sem vala…vagyis újra itt.

Nem mintha nem írtam volna már ki az összes tintát a klavimból mára…de azér’is teszek még kíséerleteket. 🙂

Dícséretemre
legyen mondva, az imént pihenésképp elmosogattam és ha már kitévedtem a
konyhába megszemléltem a lehetséges élelem forrásainkat. Azt kellett
tapasztalnom, hogy a pár nappal ezelőtti római tálas ebédkezdemény
kiccsalád’ szerint ugyan kifogástalanul mennyei…ennek ellentmondani
látszik az a tény miszerint még mindig ott égtelenkedik legalább a fele
a hűtőben. Hát nem tom’ ezekután megbízhatok-e bennük és ki mikor mond
igazat…

Valamit biztosan ettek…valami mást… 😀

Érdemes
volna talán körülnéznem a fiaim szobájában tüzetesebben, régebben is
volt már rá példa, hogy rendrakás címszó alatt az ágyneműtartójukba
summantották be a tányérokat (néha a maradék szendviccsel egyetemben).

Talán
most is érdekes leletekre bukkanhatnék, még így a romlási és
megsemmisülési folyamatokat időben elcsípve és kielemezhetném mivel
tartották életben magukat a főztöm helyett. Ami “anya tök jó lett”…
ugye…:D

De most
ehhez sincs indíttatásom, no meg azért sem, mert félő netán összefutnék
náluk idegennel mint máig harcoló német alakulatok, baziloszaurusz
mumifikálódott teteme vagy hasonló leletek.

Bármi megtörténhet alapon. 🙂

Vagyis
ezt kihagyom és megelégedek ama ténnyel, hogy mindennek ellenére
egészségesen virulnak. és nem is látszanakk vészesen lesoványodottnak.

Kezdenek hazaszállingózni az imádott szaporulataim,
ez bennem ösztönösen anyai folyamatokat indít be, vagyis lekáderezem
őket, rávilágítok hasznos (elvégzésre váró) teendőikre melyeket
valszeg’ részben sem fognak teljesíteni, mert ugye ehhez nem ártana egy
követendő minta, ezt ma sajnos képtelen vagyok produkálni) de legalább a lelki békém helyrebillen egy ‘letudtameztisatöbbimárnemrajtambukik’ érzés kíséretében. 🙂

???Nem én lennék az év anyukája??? Mik vannak és mekkorák…valahogy azé’ feldolgozom a traumát. 😀

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

Ám most itt vagyok és lemaradásom pótolandó, folytatás lesz. 🙂

Tegnap kísértük utolsó útjára Katicánkat aki tulajdonképpen szép és hosszú életet (86 évet) élt.

Imádtam,
szerettem, de ezek a mélyen vallásos szertartások bennem mindig
keltenek egy fura kényelmetlen ‘mitkeresekénitt’ érzést.

Ebből
is kiviláglik, hogy nem vagyok templombajáró típus, sőt megkockáztatom,
hogy kevéssé hiszek…(Irigylem becsülöm és csodálom azokat akik mély
hittel rendelkeznek)

Bizonyára
könnyebb lenne ha nálam is úgy lenne, de ewan -és én megen nem tudtam
uralkodni gondolataiman, időm volt rá, hogy szabad utat engedjek
fantáziámnak, mert a szertartást megelőző 30 percben néhány idős apáca
folyamatos üdvözlégy máriába kezdett, ez nekem új volt és sajnos egy
idő után majdhogynem vicces.

Miközben
tényleg nagyon sajnáltam Katicánkat, csak nem tudtam elfeledkezni
arról, hogy roppant nyom a cipőm és mikor kezdik már el valójában.

Így elkezdetem arra koncentrálni mikor tévesztenek a szövegben az apácák, erre nem is kellett sokat várnom. 🙂

(érzem én, hogy ez nem vicces, de ez történt…sorry)

Innentől
már könnyebb volt a várakozás, aztán arra lettem figyelmes, hogy egy
darázs kevereg az egyik nénike szoknya alja körül és hirtelen
körülnézett ott jobban, vártam a hatást, de az elmaradt mert röpke
feltérképezést követően a darázs ki, majd elszállt onnan.

Eljátszottam a gondolattal, hogy mi lett volna ha nem így alakul. 🙂

Az
is világossá vált, hogy a temlomban nem lábtrató a rendeltetése annak a
kényelmesnek bizonyuló padocskának ott lent, hanem arra a későbbiekben
rá kellett térdepelni…ekkor már megértettem a mellettem ülő nénike
rosszalló pillantás özönét. 🙂

Mindig tanul valami újat az ember jánya. 🙂

A
beszéd ugyan szép volt és szívhez szóló, de tele volt hibákkal, nem
hárman voltak testvérek hanem négyen, nem stimmeltek az említett
dátumok sem, vagyis véleményem szerint baromira nem volt felkészült a
pap.

Rá kell
ébrednem, hogy képtelen vagyok az össznépi gyászra. Én később mikor már
véget ért a szertartás tudtam csak belemélyedni a gondolataimba és
érzéseimbe és a saját kis egyéni gyászomba.

Utána
családi összeröff volt rég nem látott rokonok (némelyikről azt sem
tudtam kicsoda) Ez bizonyára az én szegénységim, de ewan és ennek
következtében nem is volt valami bennsőséges a társalágás.

Amint
lehetőség adódott rá, igyekeztünk lelépni bár reményeim szertefoszlani
látszottak még így is, miszerint világosban fogom tudni leveztni azt a
kb. 250 km.-t.

Nem
is sikerült…de nagyon utálok sötétben vezetni…brrr. A sok látni
vágyó aki elfelejti levenni a refit vagy éppen magasról hiányzik belőle
az empátia (értsd jól: leszaharja, hogy ez esetleg mát zavarhat).

A
másik valahova nagyon sietős meg benne van a sheggemben mer’ ugye
képtelen elszánni magát, hogy végre megelőzzőn és km-eken keresztül
kiégeti a szemem a visszapillantó segítségével.

Aztán
végre elszánja magát, elég magabiztossá válik és kivágtat mellém, de
sajnos elnézte a rajzot és azt sem tudom, hogy satu féket nyomjak mert
‘hamárelkezdtembefejezemméghamegdöglökis’ típus -vagy kövér gázzal
hozzásegítsem a visszasorolásra mögém, mert
‘belátomhogyeztrendesenbenézteméstúlkéneélnimégiscsak’ típus. Ez
utóbbból vannak kevesebbek tapasztalataim szerint.

Félúton
a feketemacska sem engedett túl sok jóra következtetni…de mint már
egy korábbi bejegyzésemben jeleztem, nem vagyok babonás…ááá
nem…minden rossztól megvéd a szerencsehozó amulettem. 😀

Szal’ vaksötétben haza is értünk és, hogy stílszerű legyek hulla fáradtan.

Legnagyobb
ámulatomra viszonylagos rend és nyugalom honolt otthonomban, pedig erre
végképp nem számítottam 3 erősen énközpontú és fejlett igazságérzettel
megáldott csemetémet ismerve. Ugye a gének… 😀

Igaz
elmosogatni senki nem kívánt, viszont legalább nem éheztek-szojaztak,
ezt a piramissá duzzadó tányér-pohár stb. kupacból volt lehetőségem
kikövetkeztetni.

Talán
az vezérelhette őket, hogy senki nem veszi jónéven ha belekontárkodnak
a munkájukba…jelen esetben nem bántam volna, de már mind1. 🙂

Még levezetésképp jó nagyokat hallgattunk a mikibe kedvenc Barinőmmel

(Róla tudnék nyitni egy új blogot, talán így is teszek hamarost)

mindaddig
míg egyik kedvenc ebem hirtelen elhatározásból le nem ugrott az ölemből
és lerántotta a fejemről a mikit, mivel rátekeredett a lábára a
zsinórja.

Nos a
nagy csattanás és abbéli félelmem, hogy akár tönkre is mehett és
totálisan elvesztem a kapcsolatot a külvilággal ezennel, kicsit
megbolygatta a nyugalmat, de hála égnek jó kis konstrukció még ha
qrvára nyomja is időnként a fülemet, és kielégítően működik azóta is.
:).

Ekkor
ráébredtünk, hogy bizony nem is olyan természetes, hogy van ez a
lehetőségünk és a nagy hallgatásokat későbbre halasztva kicsit
pletyiztünk, majd ezt követően végre kipihentem a fáradalmakat. Amilyen
intenzítást érzek, azóta is és jelenleg azt teszem. 🙂

Az imént egy rég nem látott kedves ismivel is csacsogtunk kevéskét msn-en az imént, (Ő is megérdemelne egy saját blogot) 😀

Egyelőre
csak annyit Róla, hogy lényegesen kevesebb lennék ha nem bukkan fel a
kellő időben…még ha azóta haversággá is szelidült a dolog.

Vannak
(ha kevesen is) fontos személyiség formáló kapcsolatok az életemben és
ezért bizony részemről nagy köszönet jár az internetnek. Még akkor is
így érzem, ha nem is végződött mindig világbéke érzéssel ezeket
megtapasztalni, megélni. Szal’ köszi… :D:D:D

A későbbiekben ezen tapasztalataimat bővebben is szándékozom taglalni.

De erre ráhangolódás szükségeltetik, mert ugye nem feltétlen pozitív élmények lesznek itt megosztva. 😀

Tehát később ugyanitt, most pááá

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

…Nincs mese főznöm kell. :S

Lefuttatam
memoriámban a lehetséges variánsokat, ami adott az a csiri láb…vagyis
inkább comb, sőt méginkább combocskák méretüket tekintve.

Lehetne rántva, de most talán homokozzon vele az akinek kettőnél több anyja van.

Felmerült még a tejfölös csiri is, de ezt elvetettem mert felfedezni véltem a szekrény tetején csendben lapuló római tálamat.

(Roppant
jutányos vétel volt, – 500 hun forint -kizárólag ez vezérelt és nem a
főzés utáni leküzdhetetlen vágy a megvásárlásakor.)

Nem vagyok konyhatündér no. Ha nem is büszkén de legalább ki merem jelenteni magamról. 🙂

Na de térjünk vissza az ebédhez, ami jó esetben is már csak vacsi lehet. 🙂

Szal’
megsütöm hagymásan fokhagymásan és négybevágott krumplikkal a jutányos
árú római tálacskámban, mely most a célszerűség kedvéért ázik. (Még
vagy 20 percet)

Ezt az idő keretet kihasználni gondoltam a mai bejegyzésem ráfordítására.

Ezt jól megaszondtam 😀

Holott lehetne jobb vagyis inkább muszájabb elfoglaltságom is, pl. néhány elmaradt e-mailt kéne már letudnom.

Este belehúztam, de így is maradt még halmozott mennyiség.

A
hivatalosokon túl vagyok, Lapátosén is (aki egy nagyon kedves ex
rokonom, általában szeretem is, de valahogy rajta maradt a
név…Lapátos. 🙂

A névadás azzal kezdődött, hogy bemutatásra szánt nem régiben született kiskutyájukat egy lapát segítségével varázsolta elénk.

Nem állítom, hogy egyetértek állattartási szokásaikkal, de ettől eltekintve semmi különös probléma nincs velük.

Eltekintve időnkénti grafomán hajlamaitól, melyet betudhatunk a kapcsolattartás szükséges velejárónának.

No meg, hogy rendszeresen kitöröl az msn partnerei közül, mert még bizonyára nem talizta meg a tiltás opciót. :D:D:D

Vagyis lenne dolog ezer, ennek ellenére még mindig itt rontom a levegőt.

Ezen most rögtön változtatni fogok és elrongyolok főzni.

Tehát további szépeket az elkövetkezendőkre! 😉

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

…reinkarnációban

Bizonyára
előző életemben szörnyű szomj-halál áldozata lehettem, legalábbis a
tapasztalat azt mutatja, mert reggelente egy halom vízzel töltött
üveget, poharat cipelek ki az éjjeliszekrényemről. 🙂

Apci csak földrengés viznek minősíti. -Jah kérem aki megjárta (na nem Vietnámot) Amerikát az tud következtetni. 🙂

A virágaim viszont szépen erőre kaptak a jó kis állott víztől mióta felvettem ezt a szokást.

Rigolyás
egy vénasszony leszek az már tuti…már ha megérem. 😀 Bár azt mondják
csak első 100 év nehéz…kevesen halnak meg a 100. szülinapjuk után. 😀 

Addig is bocsánat, hogy élek, többé nem fordul elő… 🙂 

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

Hát ideértem ma is.

A
napi rutin mellett kennel festés volt az embert próbáló feladat,
családom férfitagjai hamar kihullottak és egyéb szerintük roppant
fontos tennivalójuk akadt, így ottmaradtunk hármasban én, az festék és
a kennel. Egyáltalán nem könnyítette meg a dolgomat, hogy térhálóból
találtam ki anno ezt az egész építményt, ennél vacakabbat nem tudok
elképzelni festés terén.

Végül
szinte befejeztem, kívéve a tetejét mert hál’isten elfogyott a festék,
ami már csak azért is pozitívumnak számít mert fizetésig nem teszünk
szert újabb dobozra. Tehát láblógatás még vagy két hétig.

Másrészről
persze ez nem annyira vidám, de most nincs kedvem ezen morfondírozni,
majd lesz valahogy mer olyan úgy sincs, hogy sehogy se lenne.

Most megszakítom a helyzetjelentést és kifáradok egy kis (sok) csokiért

Hallod barinőm! CSOKIIII :):):)

Nah minnyá’ jövök…

Ez hamar ment…csoki már sehol, valaki gyorsabb volt és szemfüles.

Van elképzelésem ki lehetett. De holnap én leszek a fürgébb! 🙂

De
szomorúságra semmi ok, mert jégkrém még van bőven…én meg megérdemlem
és finom is, tehát nem látom akadályát, hogy kellő mennyiségben
kényeztessem vele magam. 😀

Gondolom
nem ártana már valami érdekfeszítőt is megosztanom kedves
naplómmal…de a mai érdekesség valszeg’ kimerül annyiban, hogy
belepottyant a jégkrém csokija a pulcsim ujjába. 🙂

Asszem nem is erőltetem tovább a népszerűségem, szépen zárom gondolataim mára és magamévá teszek még1 jégkrémet. 😀

ÍÍÍÍgy ni 🙂

Menten természetesebb lett a mosolyom mint a villamos alatt fekvő emberé. 😀

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet:

Hulla fáradt vagyok…

Megosztom

Tweet

Oldal ajánlása emailben

X

Címzett: Feladó: Üzenet: